top of page
Keresés

Kontroll vizsgálatok

Frissítve: 2020. febr. 14.

Kolonoszkópia

Rászántam magam az első sztómán át végzett kolonoszkópiára.


Picoprep-et irtak fel az előkészítéshez (hashajtáshoz). Nagyon rövid tájékoztatást kaptam az OOI Endoszkopiás ambulancián, javaslom, hogy interneten nézzenek utána részleteknek, akik még ilyen vizsgálat előtt állnak.

Vizsgálat előtti nap 16 órakor kellet az első tasakot feloldani és meginni, a következőt 2 órával később. Az első tasak kb. másfél óra múlva kezdett hatni. Nem görcsölt a hasam, és csak néhányszor kellett sztómazsákot üríteni.

A vizsgálattól nagyon féltem, mivel 2017-ben a betegség diagnosztizálásakor bódításban végzett vizsgálatot sem lehetett végig csinálni, mert nagyon fájt.



 

Nehezen kezdett bele a Doktornő is a vizsgálatba, mivel elég szűk a sztómám. Bejött egy orvos is, aki viszont neki esett a sztómámnak, mintha nem egy beteg feküdne ott, hanem egy (ápolási baba), ki is kértem magamnak az emberségesebb bánásmódot (később megnéztem interneten,  hogy ő a főorvos volt), ezután ő el is ment.

A Doktornő elkezdte a vizsgálatot,  és nagyon nehezen tudott haladni, a nővérke nagy erővel nyomta, gyúrta a hasamat mondván, hogy segít az eszköz haladásában (én annyira vigyáztam, óvtam a hasamat, a sztómámat, hogy ne legyen sérvem :( ), de nagyon fájt, később egy kollégája segítségét is kérte, így nagy fájdalmak közepette sikerült eljutni a végéig, azt mondták, volt hurok  is és letapadás is. Szerencsére, nem találtak semmi kórosat. Azt javasolták, hogy legközelebb (3 év múlva) minimum bódításban, de inkább altatásban kérjem a vizsgálatot.

Hát most úgy érzem, hogy többet nem vállalkozom ilyen vizsgálatra... Ja, és az ottani főorvost nagy ívben kerülni fogom.

Még mindig a trauma hatása alatt vagyok.

2020.02.13. Colonoscopia: Eszköz:CFH-185I Olympus Praemedicatio: nem kapott Lelet: Digitális vizsgálat: szuk stómanyílás, ujjal feltágítható. BBPS: 2+2+3. Nehezítetten, hurokkal jutottam a coecumig (8:00). Appendix nyílása látható, Bauhin ép. Kifele haladva vizsgálom a colont (5:00). Ép coecum, ascendens, transversum, descendens, sigma. Dysplasiára utaló eltérést nem láttam. Dg: st. p. APRE

CT (mellkas-has-kismedence)

Natív vizsgálat, mivel a CT kontrasztanyagra allergiás lettem.

Vélemény: A vizsgálat csökkent értéku a natív jelleg miatt, ennek figyelembevételével: A korábbi, 2019. július 31-én készült CT vizsgálattal összevetve érdemi változás nem látható. Göbösen átépült, mérsékelten megnagyobbodott pajzsmirigy. A jobb tüdocsúcsban spec. residuum változatlan. Mérs. hepatomegalia. Cysta renis l.s. L.IV.-V. discopathia.

MR vizsgálaton kaphattam kontrasztanyagot:

Vélemény: Abdomino-perinealis rectum exstirpatio utáni állapot. Összehasonlítva az elozo, 2019. 03.07-i vizsgálattal: változatlan status. Lokális recidiva, egyértelmu propagatiora utaló eltérés nem jelent meg. Kevés ascites. Uterusban myoma göbök, Naboth cysták nem változtak.

Az Onkológushoz 02.17-én kell mennem, de ott sem fogok többet megtudni, mivel azon kívül, hogy a leleteket beolvassa a diktafonba a későbbi ambuláns lap elkészítéséhez, nem szokott magyarázatot, tájékoztatást adni.

7 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
Post: Blog2_Post
bottom of page