Láthatatlan vagyok?
Ma véget ért a Szent László Kórházban, az egy hetes infúzió kúrám.
Azt mondták utána jelentkezzek a pultnál, mivel az orvos nem mondta mikor kell visszamenni hozzá,
A pultnál állva döntöttem el, hogy valószínűleg láthatatlan vagyok, bár annyit azért még nem fogytam 45, kg vagyok.
Kiálltam a sorom és amikor rám került volna a sor, akkor az illetékes hölgy (sajnos a titulusát nem tudom, csak a keresztnevét), bement a szobájába és csak a pultos hölgyek segítségével sikerült nagy nehezen visszahívni.
És akkor derült ki, hogy még soha nem javasoltak, nem adtak semmit, sem a hasmenésemre, sem a nyálkahártya kiszáradásra. Most az Enterobene-t javasolták és kaptam Kabi Glutamint (nem gondoltam, hogy ezt adják).
Itt világosodtam meg, hogy biztos ez az oka, a láthatatlanságom, annak hogy mindenhol várnom kell 2-3 órát, ki kell veszekednem, hogy végre foglalkozzanak velem, hogy ha bajom van adjanak rá valamit, törődjenek velem.
Eddig birka mód, jó betegként, csak vártam a soromra és természetesnek vettem, hogy önként, tudásuk legjavát adva fognak velem foglalkozni. Milyen kis naiv vagyok..
A kezelőben is voltak új betegek, akik az első kezelésüket kapták, végig hallgattam, amint mindent elmagyaráz nekik a nővérke, az ágy távirányítós kezelésével együtt.. És ámultam, és bámultam nekem ezt se, soha, senki.. Mindenre magamnak kellett rájönni.
Pedig egy-két kedves szó, egy kis odafigyelés nagyon sokat segít a megijedt “kezdő” betegnek.